Aki a kicsit nem becsüli

Ezt a cikket a lélek szelídségével, és megértésével írom a kedves olvasóknak, hogy tolmácsoljam Don Bosco, és az Isten üdvözletét. Hogy jön ide Don Bosco? Úgy, hogy Ő a nagytarcsai „KIS” katolikus templom védőszentje, és mint védőszent, Isten céges ügynökeként, PR-osaként, azon dolgozik, hogy közbenjárjon, és gyarapítsa a rábízottakat. Viszont van egy kicsi probléma. Az hogy testileg már nincs köztünk, és fizikailag tehetetlen, szellemi szinten pedig nem hallja meg senki, mert sokan már Istenhez sem imádkoznak, nemhogy még hozzá.
Nem azt akarom, hogy zsákruhába öltözve, egész nap a templomban mormoljuk a rózsafüzéreket. Csupán azt, hogy az emberek megtalálják újra a templomot, jöjjenek a problémáikkal, betegségeikkel újra Istenhez! Hogy mindenki egy, szentségre törekedő életet éljen, hogy ne taposnia kelljen az életéért, hanem másokat felemelnie. Olyan életet, ahol a pénz nem cél, hanem eszköz! Ahol menő a másokért való lemondás, a segítségnyújtás, és bűn az öncélú halmozás. Ahol menő imádkozni, és gáz, ha nem foglalkozik valaki a lelkével! Érdekesen hangzik nem?! Pedig ez a kereszténység!
Nincs ebben semmi hókuszpókusz. Ez az alaptermészetünk. Mégsem értem miért üres a mi kistemplomunk. A mai világ azt mondja: A pap, meg a hívek bűnösebben élnek, mint „én”. Nem a papért, vagy Mariska néniért kell templomba járnunk, hanem magunkért. Pedig ha valaki pertuba akar lenni Istennel, akkor ez elkerülhetetlen, és LÉTKÉRDÉS! Aztán minek jöjjünk templomba, hisz Istennel bárhol találkozhatunk. Én erre azt mondom, minek megyünk nyaralni, és erdőbe kirándulni, amikor levegőt, és pihenést otthon is lehet kapni, ráadásul ingyen! Tehát normális dolog pénzt költeni erre?! A másik csoport, meg azt mondja: Minek jöjjünk ebbe a jellegtelen kicsi templomba, amit nem is vesz észre az átutazó. Mi amúgy is máshova járnunk, itt meg úgy sem tudjuk, mikor van mise, nincs mozgalmas vallási élet, bent sötét van, meg hideg, és még freskók sincsenek. Akkor már inkább a kistarcsai „NAGY” templomba megyünk, vagy a megszokott „régi” templomunkba, oda, ahova korábban is jártunk.
A statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy Nagytarcsa lakosságával a katolikusok lélekszáma is gyarapodott. Ez valahogy nem látszik.
Viszont most én kérdezek vissza: Hol? Hol vagytok kedves, szeretett testvéreim? Hova jártok templomba? Egyáltalán jártok? Ha nem, miért nem? Ha igen, miért nem ide? Tudjuk, a paphiány sok mindent meghatároz. De a lehetőség adott…
Így hát szeretettel várunk mindenkit! Építsünk egy erős közösséget, tömjük teli lelkünket Isten gondviselő szeretetével, és a templomot, erős lelkű, istenfélő emberekkel! Imádkozzunk és vigyük tovább a jó hírt: Jézus él, és hív mindenkit! Gyertek! Legalább néha kukkantsatok be Don Boscohoz, gyermekeitek barátjához, köszöntsétek őt Istenünkkel együtt! Becsüljük meg ezt a szép „KIS” templomunkat, és lassan gyarapodó közösségünket.
Mert tudjátok: Aki a kicsit nem becsüli…

Farkas Ete Domonkos