Magzatbabák emlékhelye
Magzatbabák emlékhelyéről „Jöttél, s mentél nesztelen, Föld vendége perc ideig. Honnan? hová? csak sejtelem – Az Istentől az Istenig.” (Ludwig Uhland)
Farsangi idő
Nagytarcsai katolikus családjaink körében ismét megtarthattuk farsangi összejövetelünket. Az eseményre a Nagytarcsai Táncsics Művelődési Házban került sor február 6-án, szombaton. A délutáni …
Farsagi meghívó – 2016
Sok szeretettel hívunk és várunk a nagytarcsai katolikus családok farsangi találkozójára, melyet február 6-án (szombaton) 18 órai kezdettel tartunk. Helyszín a tavalyi …
Adventi programok 2015
Az advent szó jelentése: eljövetel. Az „adventus Domini” kifejezésből származik, az Úr eljövetele, a karácsony igazi ünnepére való várakozás időszaka. Mi is …
Keresztút Nagytarcsán
2014-ben végeztünk először keresztutat a nagytarcsai katolikus templomban. Az idei évben március 27-én, pénteken 18 órától járjuk ismét a keresztutat a Bosco …
Farsangi örömök – 2015
A tavalyi, jól sikerült családi farsang tapasztalatai alapján úgy döntöttünk, hogy ez évben is farsangolunk. Február 13-án, péntek délutánján a szervezők hangulatos …
Fényképek a nagytarcsai katolikus templomról
2015-ös évre készített Karitász naptárhoz készítettem jó néhány fényképet, melyeket szeretettel osztok meg az érdeklődőkkel. Lauer Tamás
Farsang Nagytarcsán 2015
Idén ismét megrendezzük a nagytarcsai katolikus családok farsangi találkozóját. Egy jó hangulatú kötetlen rendezvényt szeretnénk szervezni, a gyerekeknek jelmezversennyel, a felnőtteknek beszélgetési …
Adveni gyertyagyújtás
December 21-én, advent 4. vasárnapján lelkes keresztények gyűltek össze Nagytarcsán az önkormányzat előtti téren felállított adventi koszorú körül az ünnepélyes gyertyagyújtásra. Ünnepi …