Keresztút Nagytarcsán
2014-ben végeztünk először keresztutat a nagytarcsai katolikus templomban. Az idei évben március 27-én, pénteken 18 órától járjuk ismét a keresztutat a Bosco …
2014-ben végeztünk először keresztutat a nagytarcsai katolikus templomban. Az idei évben március 27-én, pénteken 18 órától járjuk ismét a keresztutat a Bosco …
A tavalyi, jól sikerült családi farsang tapasztalatai alapján úgy döntöttünk, hogy ez évben is farsangolunk. Február 13-án, péntek délutánján a szervezők hangulatos …
2015-ös évre készített Karitász naptárhoz készítettem jó néhány fényképet, melyeket szeretettel osztok meg az érdeklődőkkel. Lauer Tamás
Idén ismét megrendezzük a nagytarcsai katolikus családok farsangi találkozóját. Egy jó hangulatú kötetlen rendezvényt szeretnénk szervezni, a gyerekeknek jelmezversennyel, a felnőtteknek beszélgetési …
December 21-én, advent 4. vasárnapján lelkes keresztények gyűltek össze Nagytarcsán az önkormányzat előtti téren felállított adventi koszorú körül az ünnepélyes gyertyagyújtásra. Ünnepi …
A Nyitott Templomok Éjszakája programhoz kapcsolódva mi, nagytarcsaiak egy ökumenikus programmal is készültünk. Szeptember 20-án, szombaton megtelt érdeklődővel a nagytarcsai Bosco Szent …
„Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” (Zsolt 109) Szeretettel meghívom a kistarcsai Rózsafüzér Királynője-templomba a 2014. június 29-én 10.30-kor kezdődő gyémántmisémre. …
Március 28-án, nagyböjt negyedik péntekén, fél 6-kor szép számmal gyűltünk össze a nagytarcsai Bosco Szent János-templomban egy eddig előzmény nélküli alkalomra. Keresztút …
A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011 Kistarcsai-Nagytarcsai Római Katolikus Egyházközségért Alapítvány adószáma: 18270284–1–13. → 2014-04-01