Veszélyes előítélet

Hősünk, Géza a 40-es évei végén járó három gyermekes apuka, aki már fél éve keres munkát, mint középvezető egy speciális területen. Nem akar neki sikerülni az áhított új állás. Lassan felélik összegyűjtött anyagi tartalékukat, ezért egyre feszültebb. De persze nem adja fel és minden lehetőséget megragad, minden interjúra elmegy, még akkor is, ha tudja az nem az ő jövője.

Egy forró júliusi napon is így történt, ezúttal a harmadik kerületbe ment interjúra. Az interjú rosszul sikerült, az interjúztató semmit nem tudott sem róla sem a munkáról, így nem volt meglepő, hogy egy másik időpontot beszéltek meg, amikorra talán az állást kínáló fel tud készülni. Elképesztő. Hát igen, ismét feleslegesen motorozott be a városba és tett meg 58 km-t.
Ahogy ballagott a járdán parkoló motorjához, a szeme sarkából észrevette, hogy egy gyönyörű két év körüli kislány túl gyorsan és túl határozottan rohan a 2 x 2 sávos főút felé. Géza megperdült és a kislány után kapott, aki egy galambot kergetett eszeveszetten, és egyenesen az autók közé készült rohanni. Mint gyakorlott apuka, három nagy lépéssel ott termett és a kislányt könnyedén felkapta mielőtt a kis szöszi lerohant volna a biztos halálba. Az éppen ott elhaladó személyautó sofőrje is láthatta a veszélyt, mert beletaposott a fékbe és hatalmas csikorgással lefékezett, bár ha Géza nem kapja fel a kislányt biztos elüti és át is hajt rajta. Viszont a személyautó mögött érkező kisteherautót váratlanul érte a vészfékezés és éppen csak, de kicsit belecsúszott a személyautóba. Csak egy hátsó lámpa repedt meg szerencsére.

Mindkét sofőr kiugrott és Gézával kezdtek kiabálni, hogy miért nem fogja a kezét a kislányának. Géza csak bámult majd elmagyarázta, hogy fogalma sincs ki is ez a kislány ő csak épp megmentette. Erre ért oda a kislány anyukája, aki egy házzal arrébb beszélgetett (háttal a főútnak) egy másik anyukával. Feldúlva odafutott Gézához és kiabálni kezdett vele, hogy azonnal tegye le a lányát, mert különben rendőrt hív és feljelenti kiskorú zaklatásért. Géza meg sem mert szólalni, ezért csendben letette a kislányt és elkezdte magyarázni, hogy mit és miért tett, de nem tudta hogy bizonyítsa be. Persze a forgalom egy pillanat alatt megállt és óriási dugó lett, mindenki őt nézte. Óriási szerencséjére egy 11 éves korú kisfiú lépett ki a nézelődők közül és bátran és hangosan elkiáltotta magát. Ne bántsa senki a motoros bácsit, mert halálmegvető bátorsággal ő mentette meg a kislányt, aki kirohant az úttestre.

Az anyuka felkapta a kislányt és csak annyit mondott még mindig dühösen: Most az egyszer szerencséje van, de meg ne lássam itt még egyszer! Majd elvágtatott a még mindig nagy szemekkel bámuló kislánnyal, aki zavartan cumizott a nagyujjával. Közben megjöttek a helyszínelő rendőrök, akik jegyzőkönyvet vettek fel és felelősségre vonták Gézát, hogy miért engedte elmenni az anyukát és a kislányt. Ezen már meg sem lepődött. Negyven perc múlva elengedték. Géza nagyon zavart volt és már most utálta ezt a napot. Felült a motorra és lassan elhajtott.

Kis utcákon ment, mert nem akart a forgalmas főúton haladni. Pár perc múlva szembe jött vele egy rendőrautó. Találkozott saját pillantása az autót vezető rendőr tekintetével, majd látta, hogy a rendőrautó megfordul. Amikor Géza kikanyarodott a Pacsirtamező útra látta a motor tükréből, hogy a rendőrök bekapcsolják a szirénát és mögé állnak. Megálltak mind a ketten éppen az Árpádhídra felhajtó sávban. Géza megkérdezte, hogy biztos itt akarják igazoltatni, mert ebből komoly dugó lesz és még balesetveszélyes is. A rendőr hajthatatlan volt és elkérte az összes iratát, majd átkutatta a motor csomagtartóját. Egy fiatal rendőrnő is a rendőrautóban volt, aki látta Géza értetlenségét ezért elmondta, hogy a kerületben megszaporodtak a bűntények, ezért minden motorost, akit meglátnak és elérnek, megállítanak és átvizsgálnak. Ő volt, aki talán megértette, hogy egy nyakkendős, öltönyös férfi nem éppen egy tipikus bűnöző, hiába közlekedik motorral. A másik rendőr végzett a dokumentumokkal és felszólította Gézát, hogy álljon háttal, tegye terpeszbe a lábait, tegye szét a karját, mert megmotozza. Géza megrökönyödve kérdezte, hogy „Itt a Flórián téren a kanyarodó sávban???” A válasz elég határozott volt; „Most azonnal tegye amit mondok!” Nem volt mit tenni, akárcsak a krimikben megmotozták, levették kabátját, összes zsebét kiforgatták még a cipőjét is levetették, ott az úttesten. Egyre nagyobb lett a járdán és a közeli buszmegállóban a nézőközönség, hiszen a Flórián tér mindig nyüzsög az emberektől.

Egy idős nyugdíjas házaspár, akik éppen bevásárlásból jöttek, közvetlen Géza és motozó rendőr mellett megállt és a néni ezt mondta: „Én megismerem ezt a huligánt, ez szokott randalírozni a játszótéren! Julikát és ő ütötte el majdnem. Remélem, jó sok évet kap a börtönbe. Imádkozom, hogy megkapja méltó büntetését!” Géza egyszerűen nem tudott megszólalni, állt tehetetlenül, szerencsétlenül, megalázva, eltaposva. Kevesebb, mint egy órája egy kislány életét mentette meg, amiért senki még csak egy „Köszönömöt” sem nyögött ki, helyette – ha nincs az a bátor kissrác – még meg is veri a két gépkocsivezető, a kislány anyjáról nem is beszélve. Most meg azért imádkoznak, hogy börtönbe kerüljön, amiért egy idős néni nem tud megkülönböztetni egy játszótéren nagymenőző sihedert egy közel ötvenéves öltönyös embertől? A rendőrnő együttérzően ránézett Gézára, de nem szólt semmit. A motozás befejeződött, visszakapta papírjait, majd a motozó rendőr így búcsúzott. Vegye a kabátját és haladéktalanul távozzon innen, mert a kanyarodó sávban nem parkolhat!

Géza remegő kézzel összepakolt majd alig találta meg a motor kulcsát. Hívő emberként csak azért fohászkodott, hogy épségben haza tudja vezetni a motort. Csak remélte, hogy az ő imáját hallgatja meg az Úr és nem a néniét. Sikerült. Hazaért. Bement a lakásba, lezárta a motort, és megfogadta, hogy aznap még csak a lakás ajtaját sem fogja átlépni. Egész délután azon gondolkodott, hogy vajon életében hányszor hozott olyan előítéletet, ami másokat olyan lehetetlen helyzetbe hoz, mint őt ma. Este mikor a család hazaért, elmondta a történetét és kérte a feleségét és gyermekeit, hogy soha, de soha ne ítélkezzenek mások fölött előre, indokolatlanul.

Kedves Olvasó! Ugye Önnek is volt már előítélete valakiről, akit nem is ismert? Nos, ezen gondolkozzunk el, hogy milyen lavinát indíthatunk el tudatlanságunkkal és milyen kárt okozhatunk másoknak. Erkölcsi, pszichés, anyagi, lelki vagy bármilyen kárt. Elvileg keresztények vagyunk, akkor pedig ne ítélkezzünk előre! Legfőképpen pedig ne imádkozzunk más megbüntetéséért!

Gabesz